Mogyorós brownie kávés ganache krémmel

Ez a mostani időszak kihívás nagyon sok szempontból. Ha csak a konyhai ténykedésekre gondolunk, a járványhelyzet alatt kihívás lehet az is, hogy mit és milyen gyakran főzzünk, illetve süssünk a családnak, vagy épp csak magunknak. Mostanra biztosan sokan túl vannak a nagybevásárláson is, legalábbis erre a hétre...

A manapság divatos #karanténkonyha kifejezés naponta szembejön velünk a közösségi médiában, mintegy utalásként arra, hogyan készítsünk olyan ételeket, amik egyszerűek, mégis táplálóak, vagyis mintegy tippet adva arra miként lehet egy ilyen nem várt elzárás ideje alatt is finomságokat varázsolni az asztalra. Persze olyanok is vannak bőven, akik épp a kialakult  járványhelyzet alatt szeretnének sütni vagy főzni tanulni. Bárhogyan is legyen, egy jó, ragacsos brownie receptre mindenkinek szüksége lehet.

 Ez a desszert alapvetően könnyen elkészíthető, és ha kihagyjuk a tetejéről a kávés ganache krémet még villámgyors is, akár melegen is kikanalazható a tepsibő. Ha gyerekekkel, vagy gyerekeknek készítjük, hagyjuk ki a kávét belőle. Egyébként meg pont annyi csoki, kávé, és illatos pörkölt mogyoró van benne, amennyi átlendít bennünket a(z)...

...szabadon behelyettesíthető! :)

Hozzávalók

Brownie

  • 17 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, feldarabolva
  • 15 dkg nádcukor
  • 15 dkg kristálycukor
  • 23 dkg vaj
  • 4 tojás, szobahőmérsékletű
  • 2 teáskanál vaníliakivonat
  • 14 dkg liszt
  • 6 dkg holland kakaópor
  • fél teáskanál (tengeri) só
  • 8 dkg mogyoró, pörkölve, durvára vágva

Kávés ganache krém

  • 17 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, feldarabolva
  • 1,7 dl habtejszín
  • 15 ml eszpresszó, vagy instant kávé

Díszítés

  • pörkölt mogyoró, durvára vágva
  • nagy szemű tengeri só

Elkészítés

  1. A sütőt melegítsük elő 170 fokra. Egy kb. 20 x 28 centiméteres tepsit, vagy kapcsos tortaformát vajazzunk ki, béleljünk ki sütőpapírral.
  2. A felaprított csokoládét, a cukrokat, és a kockára vágott vajat tegyük egy keverőtálba, és vízgőz felett olvasszuk fel, de csak annyira, hogy elolvadjanak a hozzávalók, ne forrjon a víz alatta. Ha kész, tegyük félre kicsit hűlni, majd egyesével keverjük el benne a tojásokat, végül a vaníliát.
  3. Egy másik tálba szórjuk bele a lisztet,a kakaóport, és a sót, keverjük össze, majd elegyítsük a csokis masszával ezeket a száraz hozzávalókat is. Végül keverjük hozzá a durvára vágott pörkölt mogyorót.
  4. Öntsük az egész masszát az előkészített tortaformába. Süssük kb. 25. percig, ha igazán ragacsos brownie-t szeretnénk. A közepe még kissé nyersnek tűnhet ilyenkor, de így lesz igazán jó az állaga. Miután kihűlt, tegyük be kicsit a hűtőbe. Addig elkészíthetjük a kávés ganache krémet a tetejére.
  5. A ganache krémhez forraljuk fel a tejszínt, majd öntsük a feldarabolt csokoládé tetejére, a forró kávéval együtt. Hagyjuk állni pár percig, keverjük szép egyenletesre, majd öntsük a még formában pihenő brownie tetejére. Tegyük vissza a hűtőbe míg megdermed.
  6. Mielőtt felszeletelnénk, szórjuk meg a brownie tetejét mogyoróval, és tengeri sóval.