
Piték
Szeder tart erdei gyümölcsökkel
Szeder tart erdei gyümölcsökkel
A tartoknál szebb desszert szerintem alig létezik, és mivel szerencsés esetben a tészta nagyon vékony, így tulajdonképpen csak a töltelékről szól. A tart valójában a nyitott tetejű pite francia megfelelője. Omlós tésztával béleljük ki a tortaformát, egy picit elősütjük, majd ráhalmozunk mindent, mi szem-szájnak ingere: isteni krémet, friss gyümölcsöket, habot, és visszatesszük a sütőbe. A variációk száma végtelen. A textúrák ötletesen variálhatóak, a színek gyönyörűek, és természetesen az ízek is magukkal ragadóak. Akárhogy is nézzük, ez a desszert igazi ünnep, de minimum az első szeptemberi hétvége méltó köszöntője, a vajasan omlós tésztának, a gazdagon selymes krémnek, és a napcsókolta erdei gyümölcsök kavalkádjának köszönhetően. Tipp: egy nagyon picit várjunk a tart tálalásakor, és ne azon nyomban a hűtőből való kivétel után fogyasszuk el, még akkor sem, ha nagy a kísértés. Kevésbé hidegen még intenzívebb az élmény.
Hozzávalók
Omlós tészta
- 20 dkg finomliszt
- egy nagy csipet só
- 12 dkg hideg vaj felkockázva
- 5 dkg porcukor
- 1 nagy tojásságája
A szedres krémhez
- 34 dkg cukrozott sűrített tej (két tubusnyi mennyiség)*
- 0.6 dl tejszín
- 4 tojássárgája
- 2 teáskanál lime-héj reszelve
- 1 lime kifacsart leve
- minimum 2 dl szederpüré (Fagyasztott vagy friss szederből - a gyümölcsöt pár percig főzzük hogy összeessen majd átpaszírozzuk)
Díszítés
- friss szeder
- friss áfonya
- friss málna
- a maradék 1.9 dl tejszínhab
- 2 evőkanál mascarpone
- 1-2 csomag vaníliás cukor
- kevés szederpüré a tejszín színezéséhez
Elkészítés
- A pitetésztához morzsoljuk el a vajat a sóval elkevert lisztben. Adjuk hozzá a porcukrot, és a tojássárgát. Gyúrjuk össze, lapítsuk koronggá, és tegyük hűtőbe 2 órára, de akár egy egész éjszakára is, ha másnap szeretnénk elkészíteni a tölteléket
- Nyújtsuk ki a tésztát 4 mm vékonyra, és vágjunk a piteformánknak megfelő kört belőle. Simítsuk a tésztát a formába, és vágjuk le a lelógó részeket.Tegyünk alufóliát a tetejére, öntsünk bele nehezéknek pl. babot vagy rizst, vagy csak egy sütésálló edényt, és süssük így vakon legalább 7 percig 175 fokon. Vegyük ki a nehezéket és a fóliát óvatosan, hogy meg ne égessük magunk. Süssük így is 5 percig. Vegyük ki a sütőből, hagyjuk kihűlni
- A krémhez a tojások sárgáját habosra keverjük egy robotgéppel, majd a sűrített tejet és a tejszínt hozzáadva tovább habosítjuk. Végül a szederpürét, a lime levét és héját is hozzátesszük. Az így elkészült krémet ráöntjük az előkészített pitaalapra, majd 15 percig sütjük, és ha kész, egy egész éjszakán át hűtjük
- A mascarponés tejszínhabhoz a hideg tejszínt, mascarponét, és a vaníliás cukrot egy mixer segítségével felverjük. Tetszés szerint szederpürével színezzük a hab egy részét. Egy csillagvégű nyomózsák segítségével kidíszítjük a sütemény tetejét, és gazdagon kirakjuk friss bogyós gyümölcsökkel.


